H-P: 10:00 - 18:00
M-F: 10 am - 6 pm
Monthly Archives: július 2013
„A 21-es, ez a Pollack Mihály által tervezett, 1833-ben épült, kopott épület, nem arról nevezetes, hogy az első világháború idején ebben volt a Rusznyák pongyolaáruház, Wald Gyula meg kézimunkákat árult itt a boltjában, nem beszélve az udvarbeli gyorsfotográfus enyvesképeiről. 1936-ban Szántóné a legújabb párizsi kalapmodellekkel szolgált. A földszint históriája nem olyan érdekes. Az emeleten történt érdemes esemény 1844-ben. A zsidók intézményesen igyekeztek elősegíteni a beolvadást, s megalapították Magyarító Egyletüket. Itt. Ebben a házban. Jakobovics Fülöp elnöklete alatt. Négyszáz tagja volt az egyletnek, mely célul tűzte ki, hogy rábírja a magyarországi zsidóságot a magyar beszédre. E célból még óvodát is létrehozott. Az egyleti könyvtárat keszeg rabbinövendék vezette, Einhorn Ignác. Ambiciózus férfiú, ki a nevét hamarosan Horn Edére változtatta. Hazai volt. Részt vett a szabadságharcban, Klapka nevezte ki zsidó tábori rabbinak. Emigrált, majdnem elfranciásodott, de 1869-ben sietett vissza Pestre, politizálni és lapot szerkeszteni. Képviselővé választották, s ő lett a magyar kormány első zsidó tagja, kereskedelmi államtitkár – sajnos, a halála esztendejében. Horn Ede használta először a „magyar zsidó” kifejezést, s megérte, hogy magyarrá váljék a zsidóság. Nem sejtette, hogy e magyar zsidókat egy évszázad múltán, itt, a Király utca mentén, puskatussal hajtják a gettóba. Ez a régi pesti utca oly sok mindent látott. Éji hejehuját, hangyabolynyüzsgést, azután meg rettegésbe dermedt halálos mozdulatlanságot, vagy jajongó pánikot, sírást, vért, robbantásokat. Most vár és reménykedik.” Sárközy Mátyás: A Király utcán végestelen – végig, Kortárs Könyvkiadó, 2006. 33-34.o.
„1891-ig a Pekáry-palotát főként zsidók lakták, itt volt a Zsidó Legényegylet központja, s még imaterem is működött az emeleten. De 1899 legvégétől néhány évig lakást bérelt benne Krúdy Gyula, ifjú hitvesével, az élesnyelvű Kosztolányiné szerint: ”csöppecske, gömbölyű” Satanellával, akit nem sokkal előbb Báttaszékiné népszerű irodalmi szalonjában ismert meg Krúdy, s akinek az igazi neve Spiegler Bella volt, a Satanellát tárcaíróként használta. Mire a Körútra hurcolkodtak, már elromlófélben volt a házasság. Az író persze alaposan felderítette a Pekáry-ház környékét, beszéltette a hordárokat, a házmestereket, az öregebbektől hallott a walesi herceg Király utcai kalandjairól. Itt írta az Aranybánya két kötetét, de abban nincs szó a Terézvárosról, viszont húsz-huszonöt évvel későbbi írásaiban olykor feltűnik ez a vidék. Az Aranytükrös kávéházban (1926) egyik fejezete említi például, hogy „nyáridőben a Király utcának sajtszaga van”. S Bukfenc című regényének alakja Lauberné, „akinek trafikja van a Király utcában, de titokban a színi pályára készült”. Mikszáth is ismert errefelé egy boltost, s azon vidult, hogy a cégtábláján ez a felirat állt: „Divatnőkereskedés”. 1926-ban a terézvárosi búcsú leírása kapcsán, visszaszállt Krúdy emlékezete a Pekáry-házhoz, melynek a kapujánál cukrokat, sült tököt, citromot árult egy fiatal nő. Azt írja, hogy a búcsú idején lezuhant az épület homlokzatáról egy félmázsás sárkányfő, ami „száz évig őrizte ezt a házat”. A száz év persze sehogy sem stimmel, s a sárkányfő nem volt félmázsás. Honnan tudjuk? Onnan, hogy 2005 őszén újrafaragták, ott acsarkodik hegyes fogaival Krúdyék hajdani lakása fölött. …” Sárközy Mátyás: A Király utcán végestelen – végig, Kortárs Könyvkiadó, 2006. 57-58.o.
„Az alkudozás a földszinten levő nagykávéházban folyt. 1864 előtt zsidó kávés sem lehetett, Orczyék zsebében volt az engedély, de azután színre lépett a Strasser família, amely mindvégig becsülettel vezette a Café Orczyt. Az volt a magyar főváros leghosszabb életű kávéháza, 1795-től 1936-ig fogadta jó kávéval és jó sörrel vendégeit. Este kilenckor Strasser szigorúan bezárt, nem kívánt versengeni az utca éjjeli mulatóival, rossz hírű lokáljaival. Hajópadlós, füstös boltozatú termeiben kalapban ültek a pólisi zsidók, s hadonászva, ordítozva beszélgettek vagy adtak-vettek, alkudoztak egymással meg a betérő görög, örmény és román kereskedőkkel. A füstöt vágni lehetett, sűrű fokhagymaszag terjengett, nagy volt a ricsaj, ám időnként felemelkedett egy-egy pajeszos ifjú, és kellemes tenorján dalra fakadt. Ugyanis a vidéki zsinagógák itt keresték s helyben mindjárt vizsgáztatták is kántorjelöltjeiket. Az Orczyban keddenként tanút szintén lehetett bérelni peres ügyekhez. A sarokban pedig, a zajtól s a dohányfüsttől magát mit sem zavartatva, kopott kabátos emberke rótt sorokat árkus papírra, Litvák József, a költő. Civilben nyomdai korrektor. Mivel nem nőtt nagyra, később úgy döntött, hogy ennek megfelelően a Kiss nevet választja a zsidó Litvák helyett. A többi irodalomtörténet. Fogalom volt az Orczy, olajozott padlójával, a régi Privorszky kávéházból áthozott tükreivel, magyar, héber és jiddis újságjaival, illataival, zajaival. S volt a házban több kóser vendéglő is, például a Werner Henrik-féle, amiben naponta frissen főzték a paprikáshalat. Ám az „Orczyt” 1936-ban, telekspekuláció okából, könyörtelenül lebontották.” Sárközy Mátyás: A Király utcán végestelen – végig, Kortárs Könyvkiadó, 2006. 16-17.o.
„A maga idejében ez volt a város második legnagyobb épülete a Károly-kaszárnya után. Orczy István palotája nézett a zsidópiac tágasságára, és Orczy József báró, aki az Orczy-kertet létrehozta, 1795 őszén megvette Mayerhoffer Anna fogadóját, amit a hölgy apja, Mayerhoffer András (1690-1771) tervezett, és egyszerű copf stílben egybeépíttette a kettőt. Ez a hatalmas tömb lett az Orczy-ház. Negyvennyolc lakás volt benne, száznegyven szoba, mint a beköltözött zsidók mondták, egész stetl – városka. Rabbi, szülésznő, Visó Mártonné műhelye (aki parókát készített a zsidó asszonyoknak, de hajjal is kereskedett), két rituális fürdő, imaház, kóser mészáros, patika, hullamosó, üzletek benn az emeleten, raktárak lenn az udvar körül, mélyükön toll, rongy, szaru, gubacs, cukor, fekete bors, vászon, halina, bőr, ragasztó. Büdös volt. De az egyik udvarban, a raktárak előtt ifjak zsönögtek, mert itt tartotta a rabbi a tóramagyarázó előadásait. Engler Farkas papír- és írószerboltot nyitott a házban. Nála vásárolt tintát, ha Pestre felutazott Kazinczy, s szállított a cég József nádornak is. Azután, hogy az ifjabb Engler Farkas örökölte az üzletet, Vörösmarty tért be sűrűn.” Sárközy Mátyás: A Király utcán végestelen – végig, Kortárs Könyvkiadó, 2006. 15-16.o.
„*Czédrus-alma, v. Ádám-alma, v. Paradicsom-alma, v. Czitronád, v. Zsidóalma, v. Eszrog czukorban. NB. Ez a sok név mind egy gyümölcsöt jelent: a Pallas Lexikon tanitása szerint a Citrus Pomum Adami Rissi czitromfajnak tartós jóillatu, tojásdad, egész körtealaku gyömölcsét. Aranyszin héján, mint a foghely, egy vagy több kisebb-nagyobb behorpadás van, melyet a zsidók Éva harapásának neveznek. A talmud állítása nyomán ez a tudásfa gyümölcse, melybe Ádámék Isten parancsa ellenére beleharaptak. Mózes III. könyve hadarfa gyümölcsének nevezi. A zsidók őszi sátoros ünnepükön pálmalveél (lulov), füzfa és mirtusz-ágakkal bokrétába kötve, mint ünnepi bokrétát zsoltárimádság közben kezükben tartják. Drága gyümölcs, mert mire Olaszországból hozzánk eljut, a megmaradt jó darabok ára tiz és nyolczvan korona közt váltakozik; mentül szebb és hibátlanabb, annál drágább. Korfuban, Szicziliában is megterem, de a legszebbjét keletről hozzák. Éretlen vastag héja megczukozva a czitronád. Ezt a drága és nevezetes gyümölcsöt főzik czukorban, ájtatos használat után, a zsidó gazdasszonyok. Főzi és sátoros ünnep után drága pénzen összevásárolja bizony a hitetlenje is, mert ez a gyümölcs, ha keserü izétől megfosztják, föltétlenül a legfinomabb czukorbefőtt. A Hét zsidó olvasónőit külön kértem a trucjei fölfedésére s a hölgyek szokott végtelen szeretetreméltóságukkal vetekedtek a tanácsadásban, annyira, hogy szinte nehéz rezümébe foglalni, mert, természetesen, minden küldő a magáét tartja egyedül üdvözitőnek. Általában két pont körül különböznek egymástól a csoportok. Az egyik a czédrusalmát csak egy-két napig áztatja, a másik nem kevesebb, mint kilencz napig – miért éppen kilenczig, annak csak kabala lehet az oka. A másik pont: az eczet; egyik tesz bele, a másik pedig külön kiemeli, hogy nem szabad beletenni. Mondom, a legfőbb tipusok ezek: A föntebbi czukordinnye-reczipe szerzője a czédrusalmát ugy, mint a narancsot, kötőtűvel jól megszurkálja, vizben megfőzi, mig puhulni kezd, aztán 24 órán hideg vizben áztatja, a vizet gyakran váltogatva. Ha aztán lecsöpögött, szeletekre vágja, a magokat eltávolitja, amennyit nyom, annyi czukrot egy cseréplábasba téve, minden tekintetben ugy késziti tovább, mint az ő fentebb megolvasható czukordinnyéjét. Tehát nem gőzöli. … NB. Még három variáns: … 3. Czédrusalma birsalmával vagy anélkül. A czédrusalmát 2 cm. vastag karikára vágjuk, – 3 – 4 drbot legalább – s friss vizzel váltogatva addig főzzük, mig erős keserüségét elveszti. Sürü szirupot készitünk, 2 3 czitromot s ugyanannyi narancsot vágunk karikára s a czédrus-almával együtt a forró szirupba teszszük, 2 ½ óráig lassu tűznél főzzük. Aki szereti, ágas szegfüvel illatosithatja, vagy narancs helyett birsalmaszeletekkel főzheti. Üvegbe rakjuk, s mint minden czukros befőttet, gőzben kifőzzük.” A Hét szakácskönyve, A Hét pályázatára beérkezett reczipékből, Összeállította Emma asszony. Második kiadás, Budapest A Hét kiadása, 1908. In: Emma asszony: A Hét szakácskönyve, Vince Kiadó, 2009. 227., 228., 229.o.
„Zsidó töltött árpakása (ricset) NB. Erről a kásáról, valamint a sóletról (l. lejebb) a zsidók közt az a hit él, hogy ősrégi nemzeti ételeik, amit a ricset piláfszerű volta, valamint az is bizonyitana, hogy a sólet babétel, ami Egyptomban járja. Lehet, hogy igy van, de gyanus a két név, mely, ahogy a jargon kaudervelséből ki lehet halászni, a lengyel-német-zsidó származásra vall; szláv gyök és germán végzet; a ricset szitált vagy rostált ételt jelent, a sólet sózottat. Ez különben mellékes; fő, hogy mind a ricsetnek, mind a sóletnek elmaradhatatlan járuléka a * ganev. A szó tolvajt jelent; az igazán kitünő étel nem egyéb, mint lisztes kolbász; libanyaka: sózott, jól megzsirozott és paprikázott s összekevert liszttel megtöltve s elvarrva. Akár ricsetben, akár sóletben megfölve nagyon izletes. Közönséges töltött árpakása. Csontos kövérhust, lud hátulját, czombját, a lisztes hurkával együtt sós vizben egy órát főzzük, aztán árpakásával főzzük egy órát, majd a sütőben pöfögtetjük egy keveset. Tulajdonképen való ricset. (Babbal) ¼ liter apró száraz babhoz ¼ kiló nagyszemü árpakását megmosunk, összekeverjük, megsózzuk, s egy kanál szegedi paprikát bele. Beleteszszük a liba hátulját, esetleg a nyakát liszttel töltve (l. fent Ganev), mindezek hiján egy darab szép marhaszegy fejét; vizzel felöntjük, felforraljuk s a meleg sütőben lefedve, másnapig állatjuk. Aki ropogósan szereti, gyakran keverje fel. Ha a hus nem elég zsiros, zsirozzák bőven, hogy össze ne csomósodjék. N.B. Szokás bab helyett u.n. lófogú száraz borsóval is.” A Hét szakácskönyve, A Hét pályázatára beérkezett reczipékből, Összeállította Emma asszony. Második kiadás, Budapest A Hét kiadása, 1908. In: Emma asszony: A Hét szakácskönyve, Vince Kiadó, 2009. 191-192.o.
„Akit az effélék érdekelnek, e gyüjteményből világosan megláthatja, mint szürődnek össze a mi konyháinkon Nyugat és Kelet majd minden főzőmódjai. Látja, a magyar konyha alapjául, a pásztornépek egyszerü bográcsos főztjeit, melyek egyre finomodva s fejlődve, feljutnak a paprikás csirke, a borjupörkölt, a turóskása, a tejfölös főzelékek, a töltött káposzta és – isten áldd meg a magyart! – a rétesek Csimborasszójáig. Látja észak felől lehatolni a tésztás és krumplis ételeket; délkelet felől mindhatalmasabb erővel a paradicsomos és zöld és vörös paprikás fogásokat; délnyugat felől a rizses, borsós és sajtos olasz ételeket, és – a zsidó konyha közvetítésével – a Provence, meg a Rajnavidék, meg Velencze, meg Spanyolország páczolt vagy hagymás ételeit, vegyülve a délnyugat s a lengyel északkelet czukros és mandulás hús-ételeivel. A káposzta meg a halikra, meg a czibere, czékla- s egyéb savanyu levesek rokonná teszik a mi főztünket az oroszszal s a románnal, s a kukorcizamálé is a mi hazánkon át egyesiti a Campagnából elszakadt oláh pásztornépet a Campagnában most is ott élő olasz pásztorral. Hát a sváb gombócz, a német-olasz kolbász meg más egyebek, amiken azonban kivétel nélkül megérzik, amiről Jókai Mór az „Uj földesur”-ban külön regényt irt: a magyar föld átalakitó ereje?! Mert, hiába, akárhányféleképen főzzünk is, sehol sem főznek ugy mint nálunk s nem utolsó érdekessége éppen A Hét olvasói reczeptjeinek, hogy némi figyelemmel mindig kilátni belőlük a finom nuanceot, melyben a franczia vagy olasz, vagy északi vagy délszláv étel magyar verziója az eredetitől különbözik.” A Hét szakácskönyve, A Hét pályázatára beérkezett reczipékből, Összeállította Emma asszony. Második kiadás, Budapest A Hét kiadása, 1908. In: Emma asszony: A Hét szakácskönyve, Vince Kiadó, 2009. 6-7.o.
Legújabb bejegyzéseink
- Cikkek és írások – Gasztronómia 5.
Körner András a zsidó ételekről “A főzés...
- Cikkek és írások – Budapesti éjszakák 4.
Könyvkritika Kalmár Tibor Sztárok az éjszakában...
- Cikkek Erzsébetvárosról és a zsidónegyedről 3.
“Online elérhető, zsidó történelemkönyvet...
- Cikkek Erzsébetvárosról és a zsidónegyedről 2.
“Budapest VII. kerületében, az Erzsébet körút...
- Cikkek Erzsébetvárosról és a zsidónegyedről 1.
“A magyar mozi és a filmipar itt jött létre...