Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár


A múzeum judaisztikai tárgyú gyűjteménye olyan vallási, templomi és magán kegyszer tárgyakból áll, amelyek az első magyar zsidó emlékektől kezdve a magyar zsidóság több évszázados történetéhez kötődnek.

Időszaki kiállítások keretében zsidó alkotók képző- és filmművészeti, valamint építészeti témájú kiállításai is megtekinthetők.

A Dohány utcai zsinagóga mellett található múzeumot 1909-ben alapították. A hitközség lemondott a Lipótvárosban építendő óriászsinagóga tervéről cserébe a Dohány utcai zsinagóga melletti, az 1890-es évek közepén lebontott Wesselényi utcai házsorok helyét képező telekért. Ezen a házsoron volt Theodor Herzl, a cionizmus és Izrael Állam megálmodójának szülőháza.

1929-ben írtak ki pályázatot egy olyan funkciójú épületcsoport tervezésére, amely egyfelől az I. világháborúban elesett zsidó katonáknak állít emléket, másfelől helyet ad zsidó műemlékeknek, képzőművészeti és iparművészeti tárgyaknak. Az épületegyüttes terveit Vágó László és Faragó Ferenc építészek készítették el, a zsinagóga építészének, Försternek a stílusát követve.

Információk:


1074 Budapest, VII. kerület, Dohány u. 2.

Téli nyitva tartás: V-CS: 10-16 óráig, P: 10-14 óráig, SZ: ZÁRVA

Belépődíj: Van