Tag Archives: Csepeli György

„Szinte a rendszerváltozás pillanatában óriási erővel nyílt fel az a zsilip, amelyről még napjainkban is sok szó esik, hogy a II. világháborút követő Magyarországon az antiszemitizmus kérdésében a hallgatás és elhallgatás hosszú esztendői következtek. Szüleink, ismerőseink elbeszélései alapján tudjuk, hogy a közéleti párbeszédben ez valóban ily módon jelent meg. De ha az erről szóló irodalmi gyűjteményekbe betekintünk – pl. Befogadók című tanulmánygyűjtemény, Írások az antiszemitizmus ellen 1882-1993[1] – látjuk, hogy a Bibó István Zsidókérdés Magyarországon című tanulmányon kívül számos fontos írás tárgyalta a problémát. 1976-ban pl. Száraz György Egy előítélet nyomában című nagyon fontos könyve jelent meg, és írt Bereczky Albert: A mi keskeny útunk (1961), Majsai Tamás: Áldott legyen Mardokeus (1984), és Márai Sándor is persze már az emigrációban minderről. Szegényes ez a felsorolás. … A rendszerváltás pezsgő politikai és közéleti éveinek szinte már az első évében a mi korosztályunk is tapasztalhatta, hogy milyen erővel indult meg a zsidózás a médiában, az osztályteremben, de az utcán is. Az Antiszemita közbeszéd Magyarországon[2] című kiadvány 2000-től csokorba szedi ezeket. Mindeközben egy másik jelenségnek is tanúi lehetünk. Amikor Magyarország az Európai Unió felé kezdett igyekezni – bár az antiszemita közbeszéd jelen maradt – mintha hangszerelés váltásba kezdett volna az előítéletes gondolkodás. Lengyel László egy Goldmark termi estén hívta fel a hallgatóság figyelmét arra, hogy az Európa felé igyekvésben az egyáltalán nem szalonképes zsidózást a cigányellenes megnyilvánulások kezdik felváltani. Sajnos a párbeszéd útja igen göröngyös. Csepeli György a Kisebbségek képe a többségi tömegkommunikációban című írásában már 1993-ban felhívja a figyelmet arra, hogy ez a kérdés nem hogy vesztett jelentőségéből és fontosságából, hanem a társadalom mindannyiunk által érzett és megélt állapotából nőtt. A tanulmányt indító kérdés így hangzik: „miféle okok vezetnek oda, hogy a többség tagja szilárdan hisz egy-egy kisebbségre vonatkozó ítéletben, melyek egy része színtiszta előítélet, a többi csak homályos sejtés, derengő érzelem?”[3] Arról a nehéz problémáról beszél a szerző, hogy az, aki nem a mi csoportunk tagja, azt más módon észleljük, és a más, az provokációt kelt, vagy demonstrációt, tehát egyben félelmet, még akkor is, ha azt a többségi csoport észleli a kisebb csoportban. És a többségi csoport e rossz érzését úgy tudja maga számára elviselhetővé tenni, ha kompenzál. A legegyszerűbb kompenzáció az, ha agresszióval válaszolunk félelmünk legyőzésére. Milyen szörnyű és félelmetes találkozás még ebben a dolgozatban is, hogy Székely Béla, amit 1936-ban[4] leír, és amire kellő figyelem nem fordítódott, azt a kérdést majd 60 év után gondolatilag újra felteszi egy másik szerző? Úgy néz ki, hogy bármily nehéz és keserves folyamat indult meg újra a rendszerváltással, a szembenézés társadalmi folyamatát nem lehet megspórolni. Csak reménykedni lehet abban, hogy ez a folyamat egyre kevesebb évet igényel és egyre kevesebb sebet ejt a kisebbségben élőkben.” (Kósa Judit, A „Párbeszéd a Toleranciáért” Projekt története. Szakdolgozati részlet. ORZSE. Bp. 2003. május) [1] Befogadók/Írások az antiszemitizmus ellen 1882-1993. Aura Kiadó, 1993. [2] Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2000-ben, Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2001-ben. B’nai B’rith Első Budapesti Közösség, Bp. 2001, 2002. [3] Csepeli György. 1993. Kisebbségek képe a többségi tömegkommunikációban. In Csurdi, S. (szerk.) Kisebbségkép a tömegtájékoztatásban: a Kisebbségkép a tömegkommunikációban címmel 1991. december 13-14-én megrendezett konferencia anyagai. Budapest: Regio. 18.o. [4] Székely Béla: Az antiszemitizmus pszichoanalízise. Emberismeret Kiadás, Bp. 1936.  

...