Tag Archives: Svábhegy

… „Pünkösd hétfőjén aztán az egész népé volt a Svábhegy. E napon, mintha az egész város kimozdult volna a helyéből, úgy tódultak föl a hegyi utakon már hajnalhasadtakor a mulató csapatok: dalárdák, céhek, egyesületek, iskolák zászlóikkal, énekelve, dobolva; – nyalka stucer, gitárral nyakában imádottja előtt walzerezve; termetes törzspolgár, nyakába akasztott kulaccsal, felesége karján az elemózsinás tarisznya, kis gyerekszekérbe felpakolva a két legifjabb csemete, azt a nagyobb fiú és leány elől húzva, hátul tolva mozdítja előre; fiatal serdülő leánykák, arcuk a hegyi légtül pirosra festve; cilinderes gavallérok hölgyeik nagykendőjével a karjukon; izmos munkás legények rúdra akasztott seres hordóval a vállukon; kevély bakák piros pozsgás szakácsnőik kíséretében. Útközben egy szál cigány üdvözli az érkező karavánokat, solo trombitán hangicsálva a Klapka-indulót, meg a Schneider Fáni-polkát. Az érkező csoportok nem keresnek házat, ereszt, vendégfogadót, hanem árnyékos fát, bokrot. Ott állítják fel a bográcsot. Targallyat szednek, tüzet raknak, főzik a paprikás gulyást s mellette csapra ütik a hordót. Szép leányok elindulnak mezei virágot szedni; erdő, mező most virít javában; nagy bokrétákat kötnek, s mind koszorús fejjel térnek vissza. Elolvasott hírlapok szolgálnak abroszul, amelyekre kiterítik a háziasszonyok lakomáik kincsét. A mézes-kalácsos sátorok körül tolong a gyermeksereg; szerelmes legények választottaiknak cifra szíveket vásárolnak. Kucséber narancsos kosarának, görbe bot, cifra nyelű bicsak-áruló tót portékájának van erős kelete. Itt harcias dalokat énekelnek; amott kergetősdit játszanak; a bokrokon hölgykalap, tarka kendő lobog. És közben vagy ötven kintorna gyakorolja a zeneművészetet, versenyezve hat cigánybandával, meg a budakeszi sváb paraszt kapella trombitáival és öreg dobjával; ami aztán a hány, annyiféle nóta egyszerre és összekeveredve, felülmúl minden eddig kitalált zeneélvezetet. A lemenő nap negyvenezer embert is lát táncolni, ujjongni, tombolni a Svábhegyen. A zöld gyepen egész szérűk vannak már taposva a polka- és csárdás-tánctól. A „Csillag” kocsmáros alig győzi egész háznépével a szolgálatot. Ott van az élvezetek Eldorádója: zenekar, népénekes-társaság, hinta, kerengőjáték (Ringelspiel); közbe döng a fagolyó a tekepályán; izmos legények ütik magasra ököllel a „balmot” (léggel tölt óriási lapda). Van ott célbalövés, birkózás, karómászás; csörög a kocka a krajcáros Monte-Carlónál, hol vándor kucséber adja a bankot – fügekoszorú nyereménnyel. Ez alatt az ideális mulatozók elvándorolnak a Normafához s föl a János-hegyre, és gyönyörködnek a fölséges kilátásban. Aztán a fölkelő hold látja ugyanazt a népfolyót visszahömpölyögni a hegytetőről. Zilált öltözetek, összegyűrt kalapok, fűzöld foltos fehér ruhák és anginét pantallók, neki pirult arcok, egymást támogató alakok, danoló csoportok, hahotázó, bőrükbe nem férő őstypusai a fővárosi parasztnak; szilaj párok, kiknek nem volt elég a tánc, még hazatértükben is polkáznak az úton; disputáló polgárok, hetyke iparos legények, kik fogadott kintornással kísértetik magukat hazáig; exaltált családapák, kik minden áron a szabad ég alatt akarják tölteni az éjszakát, két oldalt támogatva a feleségtől, meg a leánycselédtől; közben egy sikongató szép leány, akit felültettek egy szamárra s az neki viszi a tüske bozótnak. S ez a látvány így gombolyodik le ezernyi változatban késő éjfélig; de azért a gyepen még táncolnak holdvilág, lámpafény mellett a kintorna körül s a lombsátor alatt még reggel is hangzik a budakesziek öreg dobja és bombardonja. És az egész zsivajgó néptömeg között nem látni egy zsandárt. Ritkán fordul elő itt verekedés, vagy más egyéb kihágás. S az egész élvezetnek az adta meg a javát, hogy gyalog kellett feljönni érte. De hát még lemenni! Az apostolok lova volt az egyedüli közlekedési eszköz. Azért esett olyan jól!”… Forrás: Budapesti Negyed, Jókai Budapestje, 2007., 57. sz., 21-23.

...